Gyakran elolvasom az interneten megjelenő beszámolókat arról, hogy hányan kényszerülnek elhagyni az országot anyagi szükségből, a rossz körülmények miatt, az ideges és durva emberek, az anyagias szemléletmód stb-stb okán. És ilyenkor mindig azon gondolkozom, hogy tényleg ennyire szar hely ez az ország? Mindenki fúrja a másikat, mindenki idegbeteg és általában - hogy egy beszámolót idézzek - "piti gazemebrek" országa vagyunk? (Egyébként ez a beszámoló csapta ki nálam a bizotsítékot.) Úgy gondolom, hogy nem. És itt nemcsak arról van szó, hogy kikérem magamnak, hogy "lepitigazemberezzenek" a barátaimmal és a családommal együtt, akik ragaszkodunk ehhez az országhoz. Arról van szó, hogy mindenki abból a mirokozmoszból ítéli meg az országot, amiben él. Ha szar a munkahely és bunkó a főnök, a kollégák meg a hátadba vágják a kést, miközben hátat fordítasz nekik, akkor persze, hogy piti gazemberek vesznek körül és menekülnél. Ha nem tudsz kijönni a fizetésedből és nem tudsz a gyerekednek venni ajándékot a születésnapjára, persze, hogy szar az ország, és menekülnél, minél messzebb. De vagyunk jó páran, akiknek nem ez a napi tapasztalatunk. Mert olyan helyen dolgozunk, ahol jó a kollégák közti viszony és nem vegzál a főnök sem a végletekig (közalkalmazott vagyok - mielőtt bárki is paradicsomi munkakörülményeket vízionál). Mert megkerestük azokat a közösségeket, ahol olyan emberekkel vagyunk együtt, akikkel érdemes, akikkel őszinte, értékes emberi kapcsolatokat lehet kialakítani. Ebből a perspektívából nézve nem szar az ország és nem pitiáner gazemberek lakják. Sőt. Egy rakás embert ismerek, akik képesek az országért, a kisebb közösségért, amelyben élnek - saját érdekeiket is háttérbe szorítva - tenni és dolgozni. (Tudom, ők a lúzerek.) Ismerek olyanokat, akiknek fontos, hogy ahol élnek, ahol léteznek, ott a lehető legjobbak legyenek az emberi viszonyok és a munkakörülmények. Mindezt nem azért írtam, hogy vitatkozzak azokkal, akik az "utolsó kapcsolja le a villanyt" mentalitást hirdetik és azt gondolják, hogy szar emberek szar országa vagyunk. Hanem csak azért, hogy ezt cáfoljam. Mert nem, határozottan nem ilyen az ország. Nagyon sok értékes ember országa (is) vagyunk, és úgy gondolom, hogy nem a nyavalygás segít ezen az országon, hanem az, hogy ha azok, akik itthon vannak, a saját kis környezetükben tesznek a jobb körülményekért. Néha elég felmosni a lépcsőházat. Néha elég muskátlit tenni az ablakba. Néha elég a gyereket arra nevelni, hogy udvariasnak, becsületesnek lenni, igenis, kifizetődő, mert nyugodt lelkiismerettel tükröbe nézve élni sokkal egészségesebb. Meg azért, mert egy közösség is csak akkor működik (egy ország is!), ha komolyan vesszük, hogy nem egymás kijátszása a túlélés kulcsa. Ami persze az anyagi gondokat nem oldja meg, tudom. Csak a dolog logikája szerintem pont ott van, hogy először a fejekben kell változtatni, aztán jön minden más. Ugye nem gondolja komolyan senki, hogy nyugaton magától lett minden olyan jó, amilyen? Hogy ott az emberek kedvesnek születnek, itt meg nem? Magamtól is kérdezem: mit tettünk ma, hogy jobb legyen itt élni?